Interjú Nagy Sanyival - 2008 Naptárfotózás

Küldés e-mailbenNyomtatás
(2007.10.25. 08:21:00)
Egyszer azt írtam róla, hogy fiatal és jóképű, meg, hogy szakmailag nagyon képzett és hogy közben rappel is! CDk jelentek meg, most meg naptár készült vele!  A beszélgetés közben persze mindvégig szerény. Mintha csak egy Pulitzer díjas újságíró kérdéseire kellene válaszolnia. Hölgyeim! A képek "Sanyisak", bár még kicsit várni kell rájuk. Addig is itt egy interjú és néhány kép a fotózásról!

webmester: Kitől jött az ötlet, hogy elkészítsd első naptáradat?
Nagy Sándor: Tulajdonképpen a Zoli, Zahovay Zoli ajánlotta fel ezt a lehetőséget, hogy mit szólnék hozzá, ha lenne egy ilyen naptár.

webmester: Hogyan fogadtad? Nyilvánvalóan belementél, hiszen elkészült, de mégis mi volt a gondolatod?
Nagy Sándor: Meglepődtem ezen, mert igazából hirtelen el sem tudtam képzelni. Egyből ez a vetkőzős dolog jutott az eszembe és mondtam is a Zolinak, hogy ezt biztosan nem szeretném csinálni. Amire ő azonnal mondta, hogy nem-nem, másról van szó. Hoznak ruhákat, külső helyszín, belső helyszín, meg műterem, meg lovarda, meg mindenféle, és ilyen szempontból meg ilyenhez van kedvem. Hogyha nem is mindegyik képet, de amelyik életszagú, azt mindenképpen szeretem. Bízom a Zoliban annyira, hogy ő el tudja dönteni, alkalmas vagyok-e erre vagy sem.

webmester: Mi volt előbb a téma, vagy a hónap? Tehát úgy találtátok ki, hogy nézzünk a januári hónaphoz egy témát, vagy egyszerűen feldobtatok témákat, megszületett a fotózás, és utána döntöttétek el, hogy melyik hónap mi legyen.
Nagy Sándor: Először talán a téma volt azt gondolom. Feldobtuk, hogy legyen egy lovardás történet, legyen egy őszi, egy héjanász az avaron történet, legyen egy golfos. Majd elkezdtünk gondolkodni, igazából több sorrend is készült. Végül Zolival összeültünk és igyekeztünk a hónapok hangulatához mérten kiválasztani azokat a képeket, amik oda illenek. A szeptember az teljesen egyértelmű volt, de mondjuk az október, november az nem.

webmester: Golf, lovaglás, motorcsónak, bor, szivar! Mi az ami ezek közül Te vagy? Melyik az amit már próbáltál? Mi az ami esetleg a hobbid?
Nagy Sándor: Igazából ilyen motorcsónakkal yachtal még nem közlekedtem, de nagyon szeretek a Balatonon nyáron csónakázni, vizibiciklizni tehát ez a része nagyon közel áll hozzám. A lovas történet érdekes, mert nagyon szeretnék lovagolni megtanulni, de kicsit félek a lovaktól megmondom őszintén. Bár állítólag az egyik legbarátságosabb állat. De valamitől bennem ez kialakult, talán azért mert faluhelyen nőttem fel, és kiskoromban nekem mindig azt mondták, hogy nem szabad közel menni ezekhez az igavonó állatokhoz, mert megrúgnak. És bennem ez kialakult, hogy megharap meg megrúg. De ez a ló például akivel fotózkodtunk nagyon jó fej volt. Mintha végig értette volna, hogy miről van szó. Úgyhogy ő nagyon kellemes csalódás volt nekem.
A golf mint olyan nagyon érdekes, kipróbálnám milyen lehet. Talán ez áll a legtávolabb tőlem.
A szivar meg a bor - hát - a jó borokat nagyon szeretem, de a szivart nem. Főleg ami a fotózáson volt, az nagyon büdös volt. De ha olyan társaság van, ahol szivarozás van, nem vagyok semmi jónak az elrontója, de nem jellemző, hogy minden este elpöfékelek egy szivart.

webmester: Hogy telt a fotózás, mennyi ideig tartott? Egy napon csináltátok az egészet?
Nagy Sándor: Hát azt hiszem, hogy 11-kor kezdtük el és este 11-kor fejeztük be. Egy napot vett igénybe. Nagyon szép időnk volt, így egy kicsi becsapással meg tudtuk csinálni a nyári fotókat is!

webmester: Melyik kép elkészítése volt a legkönnyebb/legrövidebb?
Nagy Sándor: Szerintem a szilveszteri. Igazából én azokat a képeket, fényképeket szerettem a leginkább amiben lehet játszani. A nagyon beállítósokat nem kedveltem annyira, de hát ilyen is kell.

webmester: Melyik kép elkészítése volt a legnehezebb/legfárasztóbb/leghosszabb?
Nagy Sándor: A táncos kép. Én nem vagyok alapjában egy táncos ember. Gábor, a fotós mindenképpen azt kérte, hogy valami olyan kép kellene, amin a földtől elrugaszkodok, a levegőben legyen valami történet. Felmerült a balett is, de aztán ez lett belőle. Szerintem elég gyengére sikerült.

webmester: Hogyan érezted magad a fotózáson? Mennyire volt fárasztó!
Nagy Sándor: Nagyon jó volt! Julcsi a Zoli felesége, jött velünk mindenhova, hozta, vitte a ruháimat. A stáb is nagyon segítőkész volt. A Gábor is nagyon jó fej volt. Végül mondhatom, hogy teljesen nem normális. Először furcsa volt, de aztán belejöttünk és nagyon egymásra kattantunk. Szerintem mindenki nagyon jól érezte magát.
Hozzászólások | Új
Vendég |  2012.10.15. 06:45
Kép
Kedves Vali e9s Jf3zsi!d6rfclf6k, hogy jf3l e9rzitek magatokat.c9n is je1rtam Genove1ban e9s Ne1polybanifjfa komorban. Csode1latos e9lme9ny volt.Tove1bbi kellemes utaze1st. Sikert-vitalite1st.Szia Je1nos
Vendég |  2011.04.26. 17:38
Kép
That\'s way more celevr than I was expecting. Thanks!
Vendég |  2009.01.06. 18:46
Kép
Jujj, az bizti nagyon jó lehetett!Kár nem tudtam meg ezt előbb.:(
Vendég |  2008.06.01. 21:14
Kép
...és Sanyi balettozik! De azt is hogy! :)
Vendég |  2008.05.29. 23:44
Kép
Alig várom, hogy június legyen,, és lapozhassak! (:
Vendég |  2008.05.01. 14:32
Kép
Nagyon  csini Sandor azt hiszem mindenki egyetert velem .Vagy nem? Biztos szep naptar
beata67 |  2007.11.28. 08:39
Kép
Hát például itt a zene.zacon is megrendelheted a naptárt! És itt a honlapon fel vannak sorolva az üzletek is, ahol meg lehet venni. December 1-jétől pedig a Madáchban is lehet kapni
Vendég |  2007.11.24. 23:14
Kép
Lehet már kapni valahol a naptárt? Ha igen hol?
beata67 |  2007.11.16. 16:30
Kép
... igazad van, az asztalra is lehet tenni
Vendég |  2007.11.16. 13:39
Kép
ne is tedd...!
Vendég |  2007.11.15. 15:14
Kép
Hát én azért ilyen naptárat se tennék ki a falra.... milyen már...
Vendég |  2007.11.04. 22:18
Kép
ez jóóó!
Vendég |  2007.11.04. 21:42
Kép
Majd megkeressük azt, akinek ilyen ajka van, mint a herceg Hamupipőkét a cipővel:))))
Vendég |  2007.11.03. 10:07
Kép
... november közepétől a Tiéd lehet...!
Vendég |  2007.11.03. 09:35
Kép
Szerintem én írok a Jézuskának, hogy szeretném Sanyit, 12 példányban, a falamra 2008-ra! :D (Egy Angyal)
Nicky |  2007.10.30. 07:48
Kép
Vagyis elárulod kinek a keze alkotta a -t?   
zolli |  2007.10.29. 11:29
Kép
... van az a pénz amiért megmondom... ! ( vitz )
Vendég |  2007.10.29. 10:22
Kép
És ki nyomta a rúzsos ajkát Sanyi orcájára? :) ;)
beata67 |  2007.10.29. 09:20
Kép
Egyetértek az előttem "író" Vendégekkel, Livuccal! NAGYon jól megfogalmazták, hogy mitől is Sanyis egy Sanyi kép! És szerintem az "elkapott pillanatokból" lettek a legjobb, legSanyisabb fotók :))) Én leginkább a "golfos" képre vagyok kíváncsi, mert szerintem az áll Tőle a legmesszebb (bár sose lehet tudni). Köszi az interjút! És kíváncsian várjuk a naptárt!
Livuc |  2007.10.29. 08:46
Kép
Szerintem is Sanyi akkor igazán Sanyi, amikor rácsodálkozik valamire, és valami eszméletlenül nagyra nyitja a szemeit, amikor huncutul kacsint, amikor nevet a szeme is, amikor szívvel-lélekkel magyaráz valamit és ráncos a homloka is tőle, amikor éneklés közben megállás nélkül izeg-mozog, mert annyira átéli a zenét. Hát igen, ezek az elkapott pillanatok, amelyek az Embert tükröznék és nem a színészt (aki persze szintén Ő). Ettől függetlenül, ha a képek Neki is tetszenek, akkor nekem is biztosan fognak.
Vendég |  2007.10.29. 08:42
Kép
Hűűű,de jó!!!! A család nálam is fogja díjazni. Nagyon várom már.  
Vendég |  2007.10.29. 08:15
Kép
Sziasztok! Már én is várom a naptárat:) Hol lehet majd hozzájutni?
Vendég |  2007.10.28. 20:43
Kép
Én is veszek naptárt, de hogy hova teszem... Otthon nem biztos, hogy a fiúk (férj és gyerekek) nagyon értékelnék , de végülis elég megértőek, majd megoldjuk ezt is!
Vendég |  2007.10.28. 19:50
Kép
n is nagyon várom már a naptárt. Kettőt is szeretnék venni, egyet itthonra, egyet pedig a munkahelyemre. Szerintem isteni ötlet volt ez anaptár, s bármilyen kép is lesz Sanyiról, az csak jó lehet, hiszen ő gyönyörű férfi. Erika
Vendég |  2007.10.28. 18:29
Kép
Szuper képek lesznek, ebben nagyon biztos vagyok :):)
Hajnus20 |  2007.10.28. 18:18
Kép
November első hete......hát, azt már könnyedén kivárjuk! Remélhetőleg nem jön közbe semmi......
Lehet már tudni, hogy előreláthatólag mennyibe fog kerülni a naptár?
Hajnus20 |  2007.10.28. 18:17
Kép
November első hete......hát, azt már könnyedén kivárjuk! Remélhetőleg nem jön közbe semmi......
Lehet már tudni, hogy előreláthatólag mennyibe fog kerülni a naptár?
Hajnus20 |  2007.10.28. 18:17
Kép
November első hete......hát, azt már könnyedén kivárjuk! Remélhetőleg nem jön közbe semmi......
Lehet már tudni, hogy előreláthatólag mennyibe fog kerülni a naptár?
Vendég |  2007.10.27. 23:31
Kép
Hú, ez nehéz kérdés. Nekem azt hiszem az a kép Sanyis, amin nem a színészt mutatjátok meg. Ez így lehet, hogy furcsán hangzik, hiszen színész (ráadásul nem is akármilyen ), mégis, az "csak" egy szerep, az életének egy része, de nem maga az Ember. Nekem legalábbis Sanyi sokkal-sokkal több egy szuper színésznél. Vagyis amikor nem mondja meg Neki senki, hogy hogyan álljon, hogyan és merre nézzen, mit érezzen, nem lövik be a haját, stb. Hanem amikor az látszik, ahogy minden instrukció nélkül, természetesen viselkedik. Ahogy előttem "Vendég" is írta: amikor hatalmasra nyílt szemekkel rácsodálkozik valakire vagy valamire; amikor rámosolyog a barátaira, rajongóira; amikor ugratják egymást a színpadon H. Zsoltival; amikor teljes beleéléssel, komolyan beszél valamiről, amit fontosnak tart az életében; mikor "kézzel-lábbal" magyaráz; amikor farmerban, pulóverben rohan a próbára; amikor megáll egy pillanatra pihenni, stb, stb. Igen, ebbe beletartozik az is, amikor elkapsz egy pillanatot egy musical esten, vagy utána a kapuban... Nekem ilyen az igazi Sanyi. Persze ettől még a beállított fotók is lehetnek nagyon jók, várom a naptárt!
Vendég |  2007.10.27. 18:43
Kép
Nehéz ezt megfogalmazni,kedves Webmester! Én abban a szerencsében részesültem, hogy egy kicsit jobban megismerhettem Sanyit .Nekem az az igazi "Sanyi",amikor rácsodálkozik valami újra , ismeretlenre ,és a szeme önálló életre kel :)),vagy,amikor rákacsint a rajongóira, vagy megáll pihenni egy bögre kávéval a kezében és elgondolkodva nézi a tájat,vagy a barátaival dumál ,vagy énekel az otthoni templomban..szóval,ilyesmi..azért kíváncsian várom a naptárt..mert ez is Sanyi egy részévé válik..sok sikert hozzá!
webmester |  2007.10.27. 16:18
Kép
Lányok! Elgondolkodtam azon amiket irtatok. Milyennek látjátok Ti Nagy Sanyit, hogy féltek attól, a képek nem őt fogják tükrözni? Mitől Sanyis egy kép? Nekünk az a Sanyi, aki Heródest énekli napszemüvegben, raszta parókában? Milyen a beállitott kép? Ti inkább azt szeretitek, amikor egy pillanatot elkapok mondjuk egy musical esten?
Én amondó vagyok, hogy várjuk meg a naptár fotókat, de közben irjátok le, hogy milyen a Sanyis kép! Persze csak akinek kedve van. Szeretném kicsit jobban érteni.
Utána meg ki is lehet elemezni.
Livuc |  2007.10.27. 08:24
Kép
Hát, érdekesnek tűnik. Azért én is tartok attól, hogy a képek nem Őt tükrözik majd. Az Adagio-naptár engem is érdekelne majd.
berno |  2007.10.27. 07:56
Kép
Ki következik a naptár-sorban?
Vendég |  2007.10.26. 21:39
Kép
Hát tessék! A következő szavazás az lesz. Akarja-e ön, hogy a yachtal-t két t-vel írjuk!
Más! Nem aggódni csajok! A képek baromi jók lettek! Még az ajaknyomos kép is!
Vendég |  2007.10.26. 21:22
Kép
Sanyi a yachtal szót két t-vel mondta (ez is csak egy kis elütés:)
Vendég |  2007.10.26. 21:17
Kép
ez az ajaknyomos kép - szerintem-kissé giccses,én is inkább az elkapott pillanatokat kedvelem...és azok az igazán Sanyisak
Vendég |  2007.10.26. 21:15
Kép
jó ez az ötlet,megfontolásra érdemesnek tartom az ADAGIO-naptár elkészítését is (várhatóan sikeres lenne:)
Nicky |  2007.10.26. 20:55
Kép
Köszi! Az interjút is (még jó, hogy elolvastam ), meg a képeket is. Azért remélem, hogy a naptárban az "elkapott pillanatokból" lesz több, mint a beállított képekből. Azok valahogy "Sanyisabbak".
Vendég |  2007.10.26. 20:33
Kép
Köszönet az interjúért! A naptárat pedig már nagyon várjuk!!!!!!!
Vendég |  2007.10.26. 20:11
Kép
köszi! ez annyira jó! :) bár nem tom elképzelni azt a naptárat.... De majd meglátjuk :) Üdv
Vendég |  2007.10.26. 18:42
Kép
Köszi kedves vendég! Javítva az elütés!
1 valaki legalább biztosan elolvasta!
Vendég |  2007.10.26. 16:08
Kép
Pulitzer-díj
Új hozzászólás
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: Ellenőrző kód

Bejelentkezés

Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Elfelejtette jelszavát?

Támogatóink

Támogattuk