Adagio a nagykoncert után

Küldés e-mailbenNyomtatás
(2008.05.15. 09:30:00)
Egy nagyszerű koncerten vagyunk túl, ahol nagyon nagy volt az izgalom, az öröm, a siker. Mindenki jól érezte magát, még ha - az előre ki nem számítható okok miatt - sokat is kellett várni a sorban a bejutáshoz. Ováció, taps és számtalan pozitív visszajelzés a helyszínen, e-mail-en, különböző rajongói fórumokon. A kérdés már csak az, hogy művészeink hogyan érezték magukat, mit gondoltak erről az egészről és, hogy mindezt ők hogyan élték meg? A kérdésem is mindösszesen ez volt, ez barokk körmondatba fordítva.

Homonnay Zsolt:

Ez egy óriási este volt, aminek én még mindig a hatása alatt vagyok! Ez azt gondolom, hogy egy három éves nagyon kemény munkának az eredménye. Az a legjobb az egészben, hogy ez nem csak arról szólt, hogy ez egy különleges este, hanem arról, hogy az Adagio egy olyan szintre lépett, hogy önálló koncertet tud adni az Arénában.

Látványosan fejlődött a csapat. Sokan mondták, hogy egységesek lettünk, összecsiszolódtunk. Nagyon jó, hogy egy álom teljesülhetett, hiszen nincs nagyobb meghódítandó hely, egy énekes számára, mint az Aréna. Azt gondolom, hogy keveseknek adatik meg, hogy itt sikerül koncertezni. Főleg harminc fős zenekarral, karmesterrel, díszlettel, ledfallal, jelmezekkel és egy nagyszerű háttércsapattal, akik mint kreatív team működtek, az öltöztetőktől a menedzsmentig. Mindenki odaállt és teljes mellszélességgel a magáénak érezte az estét. Enélkül a hozzáállás nélkül ez nem jöhetett volna létre. Az, hogy ilyen csapat kovácsolódott össze, szintén nagy fejlődés, hiszen csinálhatnánk mi akármit, ha nem lennének ezek az emberek, akik 1000%-ban ugyanazt gondolják, mint mi.

Örömmel tölt el, hogy ennyi embert érdekeltünk. Külön öröm, hogy nem csak civil, hanem szakmabéliek is szép számmal részt vettek a koncerten. Ahogy említetted Csonka Pici is ott volt, de mondhatnánk sok kollégánk nevét, nem szeretnék senkit kihagyni, sokan jöttek mind az Operettszínházból, mind a Madáchból.. A kollégáink jó része pozitív érdeklődéssel jött el az Arénába, úgy, hogy előtte még nem láttak minket ebben a felállásban, sőt, előadásokat cseréltek el, hogy itt lehessenek.

A koncert után rengetek SMS-t, telefonhívást és e-mail-t kaptam és - bevallom - megnéztem a rajongói fórumot is, ahol szintén nagyon sokan írtak be. Nagyon jó visszhangja volt a koncertnek és a fellépő sztárvendégeknek, köztük Lillának. Mindenki azt érezte, hogy az ő dala tökéletesen beleillett a produkcióba, hogy harmonizált velünk. Nekem pedig természetesen csodálatos érzés volt, hogy mindezt együtt élhettük át.

Balczó Péter:

Én nagyon, nagyon jól éreztem magam a koncerten, nagyon pozitív volt az egész. Már elmondtam pár embernek, hogy amikor beléptünk délután fél kettőkor az Arénába, akkor még üres volt és még csak pakoltak a színpadi emberek. Tetőtől talpig kirázott a hideg, és nem mondom azt, hogy sírtam, de küszködtem az érzéseimmel. Már magában az üres Aréna is nagy hatással volt rám. Engem kifejezettem inspirált a közel négyezer ember jelenléte. Egyébiránt ugyanazt mondom mind a többiek, hogy az a három évi együtt töltött idő, koncert, próba, munka eredménye az, hogy ez összejöhetett, létrejöhetett és így sikerült.

Mennyire érzem azt jól, hogy az előző fellépésekhez képest, most sokkal felszabadultabb voltál?

Nagyon jó a meglátás, sok más embernek is ugyanez volt a véleménye. Abszolút jól éreztem magam, ezért lehetettem lazább az átlagosnál. Felturbózott a hely és a közönség.

Nagy Sándor:

Életem egyik legnagyobb élménye volt a május 9-e. Az énekesi karrieremet vendéglátós zenéléssel kezdtem és íme, idén tavasszal a Sportarénában lehettem ennek a csodás koncertnek a részese.

Valójában napokig nem is fogtam fel, hogy mi történt velem. Roppant hálás vagyok minden közreműködőnek, hogy létrejött ez a koncert. Sok munka volt benne, de azt hiszem látható az eredmény.
Hozzászólások | Új
Vendég |  2013.05.18. 10:49
Kép
mege9rkeztett a csomag!fanatasztikusan mutat!amint lesz időm, ge9pem tezsek fel ke9peket...sok puszinagyon de nagyon e9rte9kelem a "me1s" technike1val ke9szf6lt dolgokat, hiszen e9n csak himzek, szf3val, oda meg vissza vagyok az f6rf6mtől hogy horgolt ffcggf6ny-elkf6tőm lett!!!!!!!!!!!!!!!
Vendég |  2009.01.22. 19:53
Kép
Sziasztok! Nagyon tetszett nekem a dunaújvárosi és a székesfehérvári koncertetek!Nagyon jó volt,nagyon jól éreztem magam!Azok a napok nekem felejthetetlen élmények voltak,sosem feledem!Már nagyon várom a következő koncerteteket!Sok sikert kívánok nektek!Puszi mindhármotoknak:Kedves rajongótok:Szandi
Vendég |  2008.09.27. 15:46
Kép
Remek érzés hogy ennyi jot és szépet lehet olvasni egyik kedvenc együttesemröl de van egy nagy problémám. Itt nálunk Erdélyben alig látni öket. Sajnos még CD-jük sem jutott el ide. Nem lehetne ezen valamit segiteni? Hidjétek el nagy kár mivel kivagyunk nagyon éhezve egy kis jo zenére.Nagyon várunk itt beneteket Sanyi,Zsolt,és Peti.Legalább a cd-ket áthozni ide Erdélybe is. MEGÉRNÉ!
         További sok sikert nektek! Dalma Marosvásárhelyröl
Vendég |  2008.08.02. 10:43
Kép
Fiúk ! Sok sikert kívánok , és énekeljetek sokáig!
Vendég |  2008.07.18. 08:25
Kép
Véletlenül kapcsolódtam be a koncertfilm vetítésébe, este valami könnyű kikapcsolódásra vágytam. Olyannyira lekötött az élmény, hogy a felvégel gomb megnyomása idejére sem tudtam leszakadni a képernyőről. Már rég volt, hogy fütyürészve, dalolászva megyek zuhanyozni. Sajnáltam, hogy jön az éjszaka és alvással kell töltenem az időt, ahelyett, hogy még újra és újra átélhessem a boldogságot, melyet a fiúk öröm dalai szereztek. Legfontosabb dolgom beszerezni a lemezüket, de koncertfilm a legfontosabb, mert olyan jó nézni, ahogy dalolnak teljes szívből. Mezeiné
Erika49 |  2008.07.16. 14:32
Kép
Ott voltam május 9-én, de ennek ellenére még a tv-ben is végignéztem a koncertet, s így is nagyon tetszett, sőt fel is vettem, hogy örökre megmaradjon nekem. Kétszer egy-egy pillanatra láttam  is magam a felvételen. Örök élmény, amit ti tudtok nyújtani. Remélem még nagyon sokszor lesz hasonlóban részem. További sok sikert nektek!!! Már nagyon várom, hogy újra láthassalak Sanyikám valamilyen fellépéseden!!! Ezer puszi: Erika
Vendég |  2008.07.11. 16:52
Kép
  Én csak a Tv-ban láttam a május 09-i koncertet,írtóra tetszett!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nagyon-nagyon jó volt!!  A Fiúknak sok sikert kívánok,csak így tovább! 
Vendég |  2008.07.11. 10:18
Kép
Élőben is és tegnap is az MTV-n megnéztük a koncertet. Nagyon nagy boldogság tölti el a szívünket mikor halljuk /látjuk / az Adagio-t hallhatjuk, láthatjuk. Főleg Zsozsó Bá'-t! :-) Zsolt! Köszönet a 9-i s.o.s szervezkedésedet! Nagyon boldogok voltunk!
Innen is puszilunk Benneteket és Lillát és a kicsi fiúkat is! Mónika, Géza, Balázs, Gergő
Vendég |  2008.07.11. 09:31
Kép
Hali mindenkinek! Valami mesés volt a koncert. Imádom a fiúkat. Csak így tovább!!! Pussz: Tündi
Vendég |  2008.07.10. 22:23
Kép
EZ VALAMI FANTASZTIKUS VOLT !!!  NEHÉZ NAPJAIM VANNAK AZ UTÓBBI IDŐBEN AZ ÉLET MINDEN GONDJÁVAL-BAJÁVAL, DE  A MŰSORT NÉZVE , HALLGATVA  MINDENT ELFELEJTVE SIKERÜLT  EGY NAGYON FELSZABADULT, BOLDOG ESTÉT SZEREZNETEK  NEKEM. HÁLÁS KÖSZÖNET ÉRTE. !!       ÉVA
Vendég |  2008.07.10. 22:01
Kép
Sziaztok nagyon jók vagytok ti igy hárman örülök hogy meg tudtam halgatni a koncertet.nagyon boldog voltam rajta végig.Remmélem még sokáig fogtok nekünk még ilyen kellemes estét nyujtanni.Gratulálok nektek.
Vendég |  2008.07.10. 22:00
Kép
Sziasztok! Most nézzük,és élvezettel hallgatjük a május 9-i fergeteges koncertetek felvételét a TV-ben.Nagyon nagy élmény Kislányomnak,hogy "Adakozó Embertársaink" lehetővé tették,hogy részt vehetett ezen a gyönyörű rendezvényen pár társával együtt.Sándor Neked külön "KÖSZÖNET",hogy a Bp.Hermina u. 21-be "ÖRÖMÖT" vittél.Fiúk,csak így tovább,sok sikert!!.Üdvözlettel:Pápai Éva
Vendég |  2008.05.26. 19:12
Kép
Lehet, hogy csak én gondolom úgy, hogy a "fő szervező" nem foglalkozhat minden egyes néző jó kilátásával? Mindegy, a koncsert szuper volt, ebben egyetértünk! xxx
Vendég |  2008.05.25. 20:25
Kép
Kedves Judit!

Ami azt illeti, nem igazán tudtam többet tenni. Az első - majdnem fél órám!!! azzal telt a koncertből, hogy rohangáltam össze - vissza, és próbáltam intézni valamit!!! Egy idő után mindenki -úgymond- felszívódott, és nem tudtam tenni semmi.... A biztonsági őrökről már nem is beszélek.. A stílus amit megengedtek maguknak... Szóval ez volt. Tényleg sajnálatos. Az interneten vettem a jegyet, és nem volt berajzolva, hogy a színpad nem teljes egészében lesz látható, hanem csak a középső szektrorba. Ami azért sem korrekt, mert miért adnak el oda jegyet, ahol abszolut semmit sem lehet látni, sőt!!!!! Tényleg meggondolom, hogy legközelebb hova veszek jegyet, de ez álmomban sem jutott eszembe, hogy ennyi pénzért nemhogy nem élvezem, látom az egészet, hanem még bosszúság is ér...
Mindenesetre elgondolkoztatót!!!! Örülök, hogy Ti jól láttatok, és jól is éreztétek Magatokat! Tavaly a Margitszigeten nekünk sem volt semmi gondunk!!!! Sajnos most így alakult.
Üdvözlettel:
Andrea
Vendég |  2008.05.24. 07:23
Kép
Szia Andrea! Örömmel olvastam a válaszod! Reagáltál az általam irottakra. Akkor szerencsés vagyok, hogy nem az első, hanem a 4. helyre vettem jegyet. Szerintem ez szerencsétlen véletlen, ami Veled történt! Bármikor előfordulhat, hogy a legjobb helyre veszel jegyet, pl. szinházban és talán nem látsz annyit, mint amennyit szeretnél. Ebben a helyzetben én a helyedben önérvényesitőbb lettem volna, és addig próbálom megoldani a helyzetet, mig nem sikerül. Szerintem volz az Arénának nézőtéri alaprajza és ott látni lehet, hogy a szinpadot honnan - hogyan láthatod! Nekem - szerencsémre - még akitől a jegyet rendeltem Ő is segitett. Pedig ismeretlen volt. Csak annyit kérdeztem tőle, hogy onnan jól fogok-e látni? Megnyugtatott és nem is csalódtam! Sajnálom.....tudod a "győztes mindent visz." Tényleg őszintén sajnálom, mert nagy élmény volt!! Andrea legközelebbre kivánok több szerencsét! Üdv. Judit  
Vendég |  2008.05.24. 00:04
Kép
Kedves Judit!

Nem igazán értem a reakciódat. Én, mint egy "kritikus" ahogy írtad, és ahogy én is leírtam, az első sorba vettem jegyet (talán ennél jobb hely nincs, ugye????), és abszolut nem volt bejelölve, hogy a színpad szinte csak középen lesz látható, és a két oldalon a hangfalakat nézhetem, meg az oparatőrőket  majd....... Arról nem beszélve, hogy aki ugyan hátrább is vett jegyet, de az sem volt olcsó, elvárható, hogy onnan is lehessen látni.
Örülök, hogy Ti jól láttatok mindent, ismételten mondom, hogy nekem (nekünk) sem a a három fiúval volt gondunk, hanem a szervezéssel.!!! Főleg azokkal az emberekkel, akik simán és szemtelenül leráztak minket, hogy nem tudnak segíteni (nem is akartak!!!), utána pedig megjelenik a színpadon, mint az egyik fő rendező.... Erre nem akarok igazán semmit mondani már..
Így hát mielőtt abba belemennénk, hogy ki és miért és mikor, és hova vett jegyet, talán ezen is el kellene gondolkoznod! Az első sornál előbb nem tudtam én sem jegyet venni, és elég időben is megvettem (február elején!!!), mégsem láttam semmit, így a fiúk ellenére is elég élvezhetetlen volt a koncert sajnos!!!! Lehet, hogy ezek után sem értesz egyet, sajnálom, akkor is sokak voltak hasonló helyzetben. A fiúkat ennek ellenére mi is szeretjük, ez a szervezés igen nagy hibája volt!!!! Ilyen jegyárak mellett elvárható, hogy lássunk is mindent, ne csak hallgassam a koncertet!
Andrea
Vendég |  2008.05.23. 22:24
Kép
Sziasztok! Átolvastam a hozzászólások egyrészét. Néhánnyal nem értek egyet, mert nem vagyok a "helyükben". Itt a kritikusokról van szó. Én a 4.sorban, ill. én és a férjem a 4. sorban ültünk. Tökéletes volt minden. Átéltem, hogy mi zajlik le akármelyik művészben, a nyomás, az öröm, a szorongás, a reakciók. Úgy gondolom, hogy akik x helyre vettek jegyet x forintért számolniuk kellett vele, hogy talán onnan hogy fognak látni! Tudom, hogy nincs 100 első sor, de azért tervezni lehet, átgondolni, hogy talán hová lenne jobb egy hely, és akkor időben készülni rá, ha fontos, hogy jó hely legyen! A lényeg, amit előttem irt valaki, mindegy hogy Aréna v. Templom a lényeg a 3 énekes. Az Ő produkciójuk mindegy hol hallható - akkor is gyönyörű. Ja, és nem vagyok elfogult! Judit
Livuc |  2008.05.23. 12:11
Kép
Én szerencsére nagyon jó helyen ültem az Arénában, és felejthetelen élmény volt ez este, köszönet érte mindenkinek, aki részt vett a megvalósításában, de legfőképpen Sanyinak, Zsoltinak és Petinek!
Viszont ahogy a többi hozzászólást olvasom, az tényleg elgondolkodtató, hogy bár igazán óriási teljesítmény az Adagiótól, hogy eljuthatott addig népszerűségben, hogy az Arénában koncertezzenek, de szerintem a látvány is ugyanolyan fontos a zenei-hangi élmények mellett! Az Adagio igazából akkor nagyon élvezetes, ha a koncertélmény bensőséges hangulatú, amit csak a "kis" koncerteken lehet érezni. A nagy show tényleg elvarázsolja az embert, de a közvetlen, show nélküli koncertek mégis több élményt nyújthatnak. Legalábbis szerintem.
Kiváncsi vagyok, mi jön még majd ezután a jövőben. Én mindenesetre örök Adagio-"rajongó" maradok.
Erika49 |  2008.05.23. 11:37
Kép
Én is ott voltam a koncerten május 9-én! Szerencsémre jó helyen ültem, a 3. szektor 2. sorában és így mindent tökéletesen láttam, hallottam. Elbűvöltetek, mint mindig. Valóban látszott, hogy most már összehangolódtatok és a hangotok olyan fantasztikus, hogy nem lehet betelni vele. Varázslatos élmény volt számomra, hogy itt lehetek. Örülök, hogy nektek is feledhetetlen érzés volt., nekem is az volt. Remélem még sokszor láthatlak, hallhatlak titeket. Nagyon imádlak benneteket. További sok sikert kívánok nagy szeretettel. Puszi mindhármótoknak: Erika
Vendég |  2008.05.22. 18:33
Kép
Sziasztok, A koncert szuper volt, és talán jól is éreztük volna magunkat, ha láttunk volna valamit az előadásból. Ugyanis előttünk egy óriási 3 lábú kamera volt, amit persze egy ember folyamatosan mozgatott a fejünk felett. Velünk szemben pedig a hangfalak. Azt hiszem, ha ennyi pénzt fizet az ember, logikus,hogy látni szeretett volna. Akármelyik rendezőnél reklamáltunk, mindegyik közölte, hogy ebben  sajnos   nem tud segiteni, majd eltűnt. De a csúcsok csúcsa az volt, amikor az egyik úr - akitől szintén ezt a választ kaptuk - megjelent a szinpadon, mint az előadás rendezője..... Én eddig minden pesti koncerten ott voltam, mindegyiken jól éreztem magam, hát ennél nem... Pedig már évelején megvettem a jegyet, és nagyon vártam az előadást.. Azért a fiúknak gratulálok, ők persze mindent megtettek. Remélem a következő koncerten a szervezés is igazodni fog az Ő szinvonalukhoz. Azt is remélem, hogy legközelebb a rendezők is figyelemmel kisérik,hogy melyik helyről mennyire lehet látni, és ehhez mérten állapitják meg az árat is. Ez egy kicsit borsos volt a zenehallgatásért. Azért nem adjuk fel, rápróbálunk legközelebb is  Szilvi
Vendég |  2008.05.22. 11:04
Kép
sziasztok, én is azok közé a szerencsés emberek közé tartozom, akik ott lehettek a máj. 9-i koncerteteken. Ragongok a zenétekért, értetek. A barátnőmmel mentünk az Arénába, és nagyon bizakodtunk, hogy egy felejthetetlen koncertélménnyel gazdagodhatunk. Ami a zenét illeti valóban így volt. Ti is és a zenekar is fantasztikus munkát végeztetek. Lehunyt szemmel fantasztikus zenei élményben volt részünk. De az ember számos más szerve is inger szegény, egy ilyen nagyszabású koncerten a szemnek is meg kellene felelni. Hát mi nem kaptunk 7.500 ft-ért semmi féle színpadi szemet gyönyörködtető élményt. Pedig feltételezem, hogy esztétikailag sem volt probléma a produkcióval, "gondoltuk", hogy ebben a dologban is kitettetek magatokért, de sajnos ez a 21.szektor magaslati üléséről gyakorlatilag egyáltalán nem látszódótt. Volt ugyan egy Lcd-s kivetítő a háttérben, de  ezen minden más ment, nem pedig az akkori koncert képei. Sajnos  Abban a hatalmas csarnokban sehol egy kivetítő? A székek, színpad elhelyezés botrányos volt.   Pedig nagyon kíváncsiak voltunk rátok. Egy jó tanács a jövőre nézve. Ha valóban a minőséget szeretnétek a jövőben is képviselni, rúgjátok ki azt, aki ezt az Aréna koncertet koordinálta a csapatával együtt. Ilyen feltételekkel nem tudtok minden emberhez szólni. Ami számomra valamennyi vigaszt ad, az az hogy az Arénás koncert elött kb. 2 héttel meglátogattatok minket Albertirsán a református templomban tartottatok egy felejthetetlen koncertet. Ahol láthattam is és hallhattam is a koncerteteket. Gyönyörű oltár előtt 3 fantasztikus hangú srác 1 hangmérnökkel mindenkit elbűvöltek   Sajnálom, hogy ilyen hosszan ecseteltem a problémámat, és nem pedig a fantasztikus előadásotokról tudtad ódát zengni, de ez a dolog egy kicsit beárnyékolta az örömöt. Ettől függetlenül még mindig imádlak titeket! Jó munkát nektek a továbbiakban.Puszi :  egy lelkes rajongótok             
Vendég |  2008.05.21. 21:48
Kép
Sziasztok!

Én (mi is) ott voltunk május 9-én! Sajnos nekem annyira nem volt felhőtlen az este. A zenekarral semmi gond nem volt, de a szervezéssel annál inkább!!!! Anyunak anyák napjára vettem ajándékba a jegyet, első sor (jobb oldal, ha jól emlékszem 2. szektor). Semmit nem láttam a szinpadból szinte - főleg ha a fiúk hátul voltak. Arról nem beszélve, hogy végig egy hatalmas kamera pásztázott kb. percenként a szemünk előtt, a perifériánkba..... Őszíntén megmondom, hogy élvezhetetlen volt... Több emberrel beszéltem, köztük a fő szervezővel is, aki a végén a színpadon is megjelent.... A segítőkészségük egyenlő volt a nullával. Tudom, hogy tévéfelvétel volt, de... Én úgy gondolom, hogy ha kifizetek 6.500,- ft egy jegyért azért szeretném belátni a színpadot, és élvezni is a koncertet. Hihetetlen, hogy mennyire lerázták az embert, és abszolút a jelét sem láttam, hogy segítenének... Jobban meg kellett volna gondolni, hogy hova is tesznek széket, hogy onnan mennyit fog látni az ember... A jobb oldalam felől még ült kb 5-6 embert, szinte semmit nem láttak a kamerákon kívűl...., illetve a hangfalakon kívűl. Szóval én úgy gondolom, hogy ez elég nagy hiba volt, és még a segítő készséget sem láttam.... Az úriembernek is a sor végén mondták, hogy intézkednek, mindjárt jönnek vissza és kitalálnak valamit, és úgy ahogy van, mindenki eltűnt!!! Elég kínos volt, de ebből a szempontból számomra nem volt annyira élvezetes és emlékezetes a koncert. Tudom, hogy ez nem a zenekar hibjája, de erre azért figyelni kellene!!!
Andrea
Vendég |  2008.05.21. 19:37
Kép
Sziasztok! Mi Szolnokiak vagyunk, és ha tudunk, minden kocerteteken ott vagyunk. Természetesen az Arénában is ott ültünk a 4. sorban, tehát mi tökéletesen láttunk és hallottunk mindent, még az apróbb rezdüléseteket is. Mikor elkezdődött a koncert, annyira látszott a meghatódottság rajtatok, hogy az első két dalt végig szorítottuk, hogy - főleg Zsolti - kibírjátok ezt a nagy nyomást, amit maga az Aréna és a sok-sok ember jelenléte okoz. De olyan csodálatos este volt, ami életünk egyik legfejelthetetlenebb estéjévé vált. annyira jók vagytok és annyira megérdemlitek ezt az óriási sikert, hogy minden tisztelet érte. Külön tisztelet azért, hogy meghívtátok a fogyatékos rajongóitokat is. Szívszorító volt, amikor a koncer után az ő arcukon is az a nagy öröm látszott, amit mi is éreztünk. Mindhármótoknak nagyon köszönjük ezt a csodát, reméljük még sok ilyen szép élményben lesz részünk, és tudjuk, nem fog rajtatok múlni. Mégegszer gratulálunk és köszönünk mindent! Szolnok mindig vár Titeket! Erika és Családja
ihevesi |  2008.05.21. 18:26
Kép
Én is nagyon várom a TV- adást, ugyanis legnagyobb megdöbbenésemre nem volt kivetítő. Én hátul, magason ültem és a fiúk három centisnek látszottak.A zene szuper volt, de a látvány éppen emiatt egy nagy csalódás:((
Vendég |  2008.05.21. 17:12
Kép
Szuperek vagytok srácok és csak így tovább!!! Frenetikus élmény volt május 9!!!!!!
Vendég |  2008.05.21. 11:20
Kép
Sziasztok! Az utóbbi időben minden koncerteteken jelen vagyunk (a kislányommal és férjemmel). Muszáj idéznem Sanyitól: Életem egyik legnagyobb élménye volt a május 9-e. Nekünk is!                   Bár Győr is! De ez mégis több volt, a hely hangulata is. Gratulálok Zsoltnak, Lillának, Zsédának. Petinek, mert tényleg látszott az a magabiztosság, az, hogy élvezte, amit csinál, a hatás érezhető volt!Köszönöm, hogy átélhettem ezt a "varázslatot"! Várom, hogy a televizióban mikor lesz látható a koncert! Benneteket nem lehet elégszer nézni! Judit  
Új hozzászólás
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: Ellenőrző kód

Bejelentkezés

Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Elfelejtette jelszavát?

Támogatóink

Támogattuk